Feldmár András - A Tudatállapotok Szivárványa

Feldmár András, a Kanadában élő magyar pszichológus, pszichoterapeuta 1940-ben született Budapesten, majd 16 évesen, 1956 decemberében távozott az országból. Ám ennek - saját bevallása szerint - sokkal inkább családi, mint politikai okai voltak. Kanadában szerez diplomát matematikából, majd egy hirtelen váltással a pszichológia felé fordul. 1969-től egyetemi tanulmányai befejeztével klinikai pszichológusként dolgozik Vancouverben. Ekkor ismerkedik meg R. D. Lainggel és ez a találkozás nagy hatást tesz rá. Londonba költözik, ahol a skót pszichiáter tanítványa lesz és egy életre szóló barátság szövődik közöttük. 1975-ben visszatérve Kanadába privát praxist indít, melyet mind a mai napig folytat. Az eltelt több, mint 30 évben rendkívül szerteágazó tevékenység jellemezte őt. Figyelemre méltó eredményeket ért el pszichotikusok pszichoterápiájával, de előszeretettel foglalkozik gyerekekkel, családokkal, csoportokkal és különböző közösségekkel is. 2002-ben Fliegauf Benedek "Van élet a halál előtt?" címmel portréfilmet forgatott róla. Az utóbbi években egyre több időt töltött pszichológusok és pszichiáterek továbbképzésével. Előadásokat és workshop-okat tartott Kanada és USA több városában, Angliában, Minszkben, Szarajevóban, Szerbiában, Debrecenben és Budapesten.

Ez a könyve az 1992-ben Debrecenben elhangzott előadássorozatának összegyűjtött és szerkesztett változata. A kötetben szerepel még egy cikke az Entheogén szerek pszichoterápiás felhasználásáról, Rövid levelezése Geréb Ágival és Karátson GÁbor szép utószava.

Feldmár András - Feldmár mesél - egy terapeuta történetei

Ha valakit szakmáján innen és túl mindenféle sallang nélkül csak a családnevén emlegetnek, arról gyanítható, hogy pusztán a személyével iskolát alapított. A kötet a pszichiáter budapesti előadásainak szerkesztett verziója - ezek az előadások távol állnak a teóriától, annál közelebb a praxishoz: katedra helyett karosszéket képzelünk az előadó alá.
 
Meséinek hősei a páciensei, akiknek a lelke komoly csaták színtere. Különleges emberek ők: egy-egy mesét talán még Hollywood is elirigyelhetne. A „madaras”, önkínzó gyorsírónő, vagy az öccse kisgyerekkori énjét magával hurcoló decens hölgy története egy-egy folyamatában íródó forgatókönyv. Nem kell őket megérteni - a terapeuta sem teszi -, de meséjüknek tanulsága van, még az úgymond normálisak számára is.